|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szász Teréz 2007. július 9.Lovas kísérettel vonultak végig a falun, majd a művelődési otthonban mutatták be táncaikat a hét végén Görgényüvegcsűrön a VII. Gyöngykoszorú – Néptánc-, Népdal- és Népviselet-találkozó résztvevői. Szász Teréz üvegcsűri tanítónő, a fesztivál szervezője szerint a Görgény völgye egyetlen magyar települése lakóinak sokat jelent az évente megrendezett seregszemle. Színpadra lépett a marosludasi Hajdina együttes, valamint csángó táncokkal a gernyeszegi Boglárka és magyarpalatkai táncokkal a marosfelfalusi Bíborka táncegyüttes is. /Antal Erika: Üvegcsűri Gyöngykoszorú. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./2010. április 14.„Ki a köznek él, annak élni érdemes”125 éves az EMKE Hétfőn ünnepelte megalapításának 125. évfordulóját az EMKE, az egyesület Maros megyei fiókja ez alkalomból ünnepséget szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A civil szervezet alakulása előtt tisztelegvén három éve szervezi az erdélyi magyar kultúra napját, ami idén az évforduló megünneplésével is gazdagodott – ez alkalomból gazdag összművészeti műsor várta a szép számú közönséget. Az estet a Soli Deo Gloria, a Szent Cecília és a Laurate Domine kórusokból álló vegyes kar fellépése nyitotta Hajdó Károly karnagy vezényletével, aki elmondta: idén a marosszentgyörgyi kórusmozgalom is százéves fennállását ünnepli. Az EMKE mottóját – Ki a köznek él, annak élni érdemes – a műsorvezető, Kilyén Ilka színművésznő osztotta meg a közönséggel, majd Dáné Tibor Kálmán országos elnök szólt a hallgatósághoz. – Ki az EMKE-nek él, az a közösségnek él – tenném hozzá, hiszen jövőre húszéves az újjáalakult egyesület. Jellegzetesen erdélyi sors ez: eredetileg napra pontosan 125 éve alakultunk Kolozsváron, az erdélyi nemesség és polgárság kezdeményezésére. Azóta is sajátságos intézménye vagyunk a Kárpát-medencei magyarság kulturális életének. Közművelődés – e szót egyetlen nyelvre sem lehet úgy lefordítani, hogy visszaadja a szó sajátságosan magyar értelmét. A szervezet két pilléren nyugszik: van egy nemzeti jellege, illetve alulról jövő kezdeményezés. Így kell a művelődési életet létrehozni. Amikor 1885-ben az egyesület megalakult, a már akkor szórványban élő magyar közösségekért jött létre. Eötvös Loránd olyan törvényt alkotott, amely lehetővé tette az egyletek alakulását, sorra alakultak az intézmények. Ezek egyike volt az EMKE, amely rövid időn belül a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb kulturális egyesületévé nőtte ki magát. Később a politika széljárásának lett kitéve, a kommunista diktatúra idején betiltották, 44 évig nem létezhetett. De a változások után újjáalakult és megmaradt. Ahogyan az erdélyi magyarság is. Veszélyes a szórványosodás, de 125 éve is megmaradtunk a szórványban. Fő feladatunk továbbra is a szórványban élő közösségek kulturális életének támogatása. De azon is kell dolgoznunk, hogy mekkora és milyen magyarok szeretnénk lenni Erdélyben öt, huszonöt, száz év múlva. Hogy akkor is tudjunk ezekről a problémákról beszélni. Ez lesz az EMKE feladata: a jövő építése. Dr. Ábrám Zoltán megyei elnök hozzátette: a magyar kultúra napja mellett immár belső kezdeményezésre az erdélyi magyar kultúra napját is ünnepeljük, az egyesület célja továbbra is a nemzeti irányú művelődés. – Amióta újjáalakultunk, a szervezet kovásza az erdélyi magyar közművelődésnek. Rendezvények, kiadványok, szakmai testületek, emlékházak jelzik tevékenységét. Ma is a magyar identitás megőrzését tartjuk célunknak. Versenyképesnek kell lennünk, ezért is szeretnénk, ha e nap ismertté válna – hallottuk, majd gazdag összművészeti műsor következett számos fellépővel, a műsorszámok között pedig az egyesület adta át a Makkai István szobrászművész által készített emlékplakettet és EMKE-oklevelet az öt, arra méltónak ítélt közéleti személyiségnek, szakembernek: Tófalvi Zoltán újságírónak, történésznek, Szekeres Erzsébetnek, a Lorántffy Zsuzsanna egyesület volt elnökének, Bartha József holtmarosi lelkipásztornak, Keresztes Géza építésznek, műemlékvédelmi szakembernek és Szász Teréznek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók szervezőjének. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 8.Nyomot hagyniLehet-e nagyobb öröme egy pedagógus-házaspárnak, mint az, hogy valahol egy mezőségi településen közel fél évszázad után is szeretettel emlékeznek rájuk? Lehet-e nagyobb meglepetést szerezni az évek során nagyszülővé vált tanítványnak, mint hogy a bajban levő iskolán, ahol már az unokái tanulnak, régen elköltözött volt tanítója- tanára akar segíteni? S a szándék nemcsak gondolatban fogalmazódik meg, hanem tetté is válik. Túl a nyugdíjkorhatáron, a Marosvásárhelyen élő Konrád házaspárt néhány éve az a szándék vezérli, hogy nyomot hagyjanak azokon a településeken, ahol életük során tanítottak. Többet annál, mint ami hivatásuk gyakorlása, a művelődési élet irányítása közben gyermek- és felnőttszívekben megmaradt, s amit Konrád Béla utolsó munkahelyén, Mezőpanitban a falu tartalmas monográfiájának megírásával hagyott. Pedagógusi nyugdíjukból anyagi segítséget ajánlottak fel az Arad megyei falunak, ahol a ’40-es évek végén tanítottak, s amelynek lakói önerőből református templomot építenek. Mivel pályakezdésük helyszínén, a felsőtóvidéki falvakban, Katonában és Gyekén nincsen már magyar iskola, Böjthe atya árváira gondoltak. S amikor arról értesültek, hogy volt munkahelyükön segítségre van szükség, azonnal felajánlották a támogatásukat. "Alulírott, Konrád Ibolya és Konrád Béla tanügyi nyugdíjasok, akik az 1952–1966-os években Nagysármáson fejtették ki tevékenységüket, s szeretettel és hálával emlékeznek ezekre az évekre…, tudomásul véve az elszórványosodás veszélyét s a törekvést egy alapítvány létrehozására, amely támogatná, hogy szomszédos települések szórványban élő gyermekeit a sármási iskolába begyűjtsék, felajánlunk ezer eurót erre a nemes célra. Ezzel szeretnénk kifejezni együttérzésünket és szeretetünket volt tanítványaink, azok szülei és volt munkatársaink iránt, akik még életben vannak…"– idéztük az adománylevél néhány sorát. A Konrád család gesztusa nyomán a válasz sem késett. Ahogy a beszámolóból kiderül, 2012. november 4-én rendkívüli, ünnepélyes találkozást tartottak Nagysármáson, amelyen az egykori magyar nyelvű nyolcosztályos általános iskola volt tanulói Konrád Ibolya tanítónőt és Konrád Béla tanárt köszöntötték. A 47 év után megrendezett lélekemelő találkozás főszervezői az 1961-65 között végzett öregdiákok, az elsők, akik nyolc osztályt jártak. Ezt a korosztályt Konrád Ibolya tanítónő I-IV.-ben tanította, majd V-VIII.-ban négy éven át Konrád Béla volt az osztályfőnökük. Beszédes adat, hogy a találkozót szervező osztály a ’60-as években 40 tanulóból állt. A találkozásra az indítékot az a sajnálatos helyzet adta, hogy a 2012/13-as iskolai év kezdetén a sármási iskola magyar tagozata az elszórványosodás olyan jeleit mutatta, amely egyes osztályok puszta létét fenyegette. A kialakult helyzetet sem a helybeliek, sem a két volt tanügyi káder nem nézhette tétlenül, és sikerült gyors és hatékony megoldást találni a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány segítségével, akik nagy tapasztalattal rendelkezve autóbuszt biztosítottak, hogy a környékbeli szórványfalvakból, ahol megszűnt már a magyar oktatás, Sármásra szállítsák a gyermekeket – olvasható a beszámolóban. A találkozón részt vevő mintegy 30 személynek, köztük három nyugalmazott pedagógusnak, akik helybeli lakosok, felejthetetlen élményben volt részük. Az öregdiákok nevében Szász Teréz üdvözölte két volt tanítójukat és nevelőjüket, akiket 47 év után láttak viszont. "Habár sokan elköltöztek közülünk…, mi, akik itt maradtunk ezen a kicsi magyarságszigeten, megőriztük nyelvünket, kultúránkat és magyarságtudatunkat, s erre neveltük családunk tagjait is, mivel az iskolában kapott példamutatás arra ösztönzött, hogy bármilyen nehéz helyzetben emberek maradjunk. Köszönjük, hogy nem felejtettek el, köszönjük a jó Istennek, hogy megtartotta Önöket, s főleg a segítségüket annyi év után, köszönjük az örömöt, amely a mai napot bearanyozta, s a csodálatos eseményt, amelynek nem volt még példája Nagysármáson" – hangzott el a díszes papírtekercsre írt köszöntőbeszédben. Az estébe nyúló kötetlen és lelkes eszmecsere minden résztvevő számára felejthetetlen emlék marad, s feltöltődést jelentett a jövőbe vetett hit, remény és szeretet jegyében – írja a 84 éves Konrád Béla, aki köszönetet mond a szervezőknek, különösképpen Nemes Katalinnak és Lukács Melindának. A nyugalmazott pedagógus-házaspár tartása, segítő szándéka nem egyedülálló. Ők még ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik küldetésnek, hivatásnak érezte a választott szakmát, annak ellenére, hogy az ötvenes-hatvanas években, amikor a kommunista ideológia szőtte át az oktatásügyet, nem volt könnyű úgy tanítani, ahogy szíve szerint egy jól képezett pedagógus elképzelte. Pályafutásuk krónikáját hallgatva, amely a rövid Arad megyei kitérőt leszámítva az 1952-ben létrehozott Nagysármás rajonban kezdődött, elgondolkozhatunk azon, hogy egy fél évszázad alatt milyen mértékben apad a mezőségi magyarság. A radnóti születésű Konrád Béláné Csiki Ibolya Katonán, a két tanerős iskolában egyedül két váltásban 30-40 magyar gyermeket tanított, Konrád Bélának az egytanerős gyekei iskolában 20 tanítványa volt. Ezeken a településeken ma már nyoma sincs a magyar oktatásnak, s Sármáson, ahol 40-es létszámú osztályt tanítottak, ma csak a környékbeli gyerekekkel lehetett megmenteni a minimális, 12 tanulóból összeálló első osztályt. Ezért tartják annyira fontosnak, hogy ami három lelkes sármási tanítónő, Györfi Apollónia, Vajda Erzsébet és Tamás-Lukács Melinda szervezőmunkája, tanító- és tanártársaik segítsége s a Kallós Alapítvány felbecsülhetetlen támogatása nyomán elkezdődött, eredményes legyen. Az elképzelt szórványkollégium lehetővé tenné, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei is már alig beszélik a magyar nyelvet, s olyan környezetbe születtek, ahol nem hallanak magyar szót, anyanyelvükön tanuljanak. A munka rendkívüli nehézségek, sok akadály elhárítása nyomán elkezdődött, de folytatni kell. Bár eddig is akadtak támogatók, az elképzelt nagysármási szórványközpont tervezésére, kivitelezésére, berendezésére, a gyerekek utaztatási, étkeztetési, a velük való délutáni foglalkozásokkal kapcsolatos költségek fedezésére minden segítséget szívesen fogadnak a továbbiakban is. Bodolai Gyöngyi A Kallós Zoltán Alapítvány elérhetőségei: Kolozsváron, tel/fax.: 0264/598-813 Válaszúton, tel/fax.: 0264/262-623 Népújság (Marosvásárhely) 2014. február 28.EMKE, a magyar nemzeti öntudat ápolója„Ki a köznek él: annak élni érdemes!” (Szász Károly) Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ben alakult Kolozsváron, azzal a céllal, hogy ápolja a magyar nyelvet, érősítse a magyar nemzeti öntudatot, kulturális intézményeket hozzon létre és segítse a gazdasági felemelkedést az erdélyi magyar közösség körében. Magyarország szétdarabolása után, az 1920–1940 közötti időszakban, az Erdélyt megszálló hatalom gáncsoskodása miatt az egyesület működése ellehetetlenedett, de az intézmény nem szűnt meg. 1941–1944 között, Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása révén az igában tartott magyar kultúra újra fejlődésnek indult, így az EMKE is szabadon fejthette ki a tevékenységét. A második világháború befejeztével a kommunista berendezkedés és hatalomátvétel után az egyesület nem folytathatta tovább munkáját, 1948–1990 között nem működött. Az újraindulásra 1991-ben adódott lehetőség, április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE, beindultak a megyei szervezetek. Az egyesület Maros megyei szervezetének elnöke 2001-ig Szabó György Pál volt, 2001-től 2014 áprilisáig dr. Ábrám Zoltán töltötte be ezt a tisztséget, napjainkban Kilyén Ilka színművésznő megyénk EMKE elnöke. Dr. Ábrám Zoltán volt elnök, jelenlegi alelnök a helyi szervezet gazdag tevékenységéről számolt be lapunknak. „Az EMKE tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” „Ha egy múltba tekintő rövid összegzést végezve néhány eredményt számba veszek, akkor a következőkről kell beszámolnom: Március 15-én évről évre három helyszínen ünnepel Marosvásárhely magyarsága, kettőt közülük az EMKE hozott létre: Petőfi-plakett a Teleki-házon, Petőfi-szobor a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál. Maros megyében 1991 óta immár több mint száz Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozóra került sor, az EMKE szervezésében. A Don-kanyari emlékmű felállításával nemcsak egy nálunk is elhallgatott tragédiára emlékezünk évről évre, hanem az 577 Maros megyei áldozaton túl minden erdélyi áldozat számára emlékművet emeltünk. A Marosvásárhelyi Napok kulturális eseményeinek a bővítésén, minőségi és nagy tömegeket megmozgató események szervezésén túl – nótaest, testvérvárosi kapcsolatok stb. – tisztelettel emlékezünk több évtizedes kulturális tevékenységet folytató, közművelődés-szervező személyiségekre. Javaslatunkra öt személy vált Marosvásárhely díszpolgárává. Maros megyében elsőkként szerveztünk ünnepi műsort a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. A számadatok, az aktivitás, a pénzügyi mutatók azt bizonyítják, hogy nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk: az EMKE Maros megyei szervezetére, annak tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” – mondta el dr. Ábrám Zoltán. A magyar közösség szolgálatáért Továbbá megtudtuk, hogy az EMKE 2008-tól ünnepli minden év április 12 körül születésnapját – 1885. április 12-én alakult meg az EMKE – valamint az Erdélyi Közművelődés Napját, melynek keretén belül Maros megyei személyiségeket tüntet ki. 2008-tól a következő személyeknek nyújtottak át oklevelet: 2008 Mester Zoltánnak, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnökének közösségmegtartó, népművelő tevékenységéért. Jenei Sándornak, Szabéd unitárius lelkészének és az egész faluközösségnek a Szabédi László emlékének a megőrzéséért kifejtett tevékenységért. Barabási Attila tanárnak, a kibédi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Lukácsy Szilamér lelkésznek, az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes szervezőjének. 2009 Nagy Lászlónak, Marosvásárhely unitárius lelkész-esperesének az EMKE működésének támogatásáért. Sinkó András tanárnak, a Cinige és a Picinige ifjúsági-gyermek népi zenekarok megalapításáért és fenntartásáért. Papp György kultúrigazgatónak, a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Hajdó Károly karnagynak, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi zenei kultúra és kórusmozgalom fellendítésére irányuló tevékenységéért. 2010 Tófalvi Zoltán újságírónak, az EMKE működése elősegítéséért. Szekeres Erzsébetnek, az EMKE társult szervezeteként működő Lórántffy Zsuzsanna Egyesületben kifejtett áldozatos tevékenységéért. Szász Teréz tanítónőnek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Bartha József holtmarosi református lelkésznek, Wass Albert irodalmi és szellemi hagyatékának ápolására irányuló tevékenységéért. Keresztes Géza műépítésznek, a Kelemen Lajos Társaság működése gazdagításáért. 2011 Kovács András karnagynak, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskar, valamint a Psalmus kórus irányítójának. Ötvös József lelkész-esperesnek, a marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet keretében zajló közművelődési események méltatásaként. Suba Gyöngyi kultúrház-igazgatónak, a néptánc értékeinek a megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért. 2012 Bíró István lelkésznek, a segesvári közművelődési életben való részvételéért. Tóth Sándor tanárnak, közművelődés-szervezőnek, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetőjének. Demeter József vállalkozónak, a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klub működtetőjének. 2013 Gagyi Zoltán közösségszervezőnek, a dicsőszentmártoni és környékbeli közművelődési életben való részvételéért. Both Gyula fotóművésznek, a Marosvásárhelyi Fotóklub elnökének, az egyesület tagjai által elért sikerek méltatásaképpen. 2014 Mezei Ildikónak, a Mustármag közösségben vállalt szolgálataiért. Demeter József lelkésznek, a szászrégeni Diakónia-Ifjúság-Oktatás Háza (DIO-Ház) megálmodójának és megalkotójának. Farkas Miklós tanárnak, a Gaudeamus Alapítvány létrehozójának. Ugyanakkor az EMKE neves személyiségek születésnapját is megszervezi, melynek keretén belül méltatások hangzanak el. Ilyen esemény volt például az idén Asztalos Enikő néprajzkutató, Boros Zoltán televíziós szerkesztő, és Tófalvi Zoltán újságíró-történész születésnapjának ünneplése a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében. A jövőbeni kihívásokkal kapcsolatban Ábrám Zoltán alelnök a következőket mondta: „A civil szférában a közművelődési szervezet megmaradása és fennmaradása minél jobban kibontakozó intézményes kereteket, közművelődési szakembereket, a mai elvárásokhoz igazodó pályázatokat kíván meg. Ezért fontos feladatunknak tekintjük az intézményesülés folytatását, ami az igazi fellendülést jelenthetné, és biztosíthatná a meglevő, sikeresnek bizonyuló programok folytatását, a hagyományos rendezvények megtartását, sőt újabb tevékenységek beindítását is.” kozpont.ro, 2016. február 20.Múzsák érintése ÜvegcsűrönMűvész diák és táncosok faluja Szórványban észrevétlenek maradnak a fények, ha nincs kéz, amely magasra emelje a lámpást, melyből életre kelnek. Görgényüvegcsűrön más a helyzet. Az önállóságát két éve elvesztett helyi iskola, amelyről keddi lapszámunkban írtunk, olyan értékeket rejt magában, melyeknek híre már a határon is túljutott. Ilyen a nyolcadik osztályos Fleischer Balázs. Az üvegcsűri tanintézetért felelő Szász Teréztől, a községközponti erdészeti líceum aligazgatójától tudtuk meg, hogy tavaly Üvegcsűrön szervezték meg a III. osztályosok regemondó versenyének megyei szakaszát, és mivel a verseny tematikája a görgényi várhoz kapcsolódott, az akkor hetedikes Balázs kartonból és poliészterből elkészítette a vár makettjét. Munkáját később egy Kárpát-medencei képzőművészeti versenyre is benevezték. A görgényi vár makettjét II. díjjal jutalmazta Budapesten a zsűri, és ki is állították a budai várban. A tehetséges tinédzsert többször is megihlette az otthoni táj, ötletes grafikákon és rajzokon fogalmazta, fogalmazza meg azóta is mindegyre ragaszkodását a helyhez, ahonnan származik. Szász Teréz azt is elmondta, hogy Balázs kilencediktől Marosvásárhelyen szeretne továbbtanulni a Művészeti Líceumban vagy a Bolyaiban. A pedagógus szerint inkább az utóbbi felé hajlik, de rajztudása fejlesztéséről sem szeretne lemondani. Üvegcsűr másik büszkesége a 130-as létszámú Csalogány néptánccsoport. Életkor szerint négy csoportra oszlanak a táncosok, akik közül a legnagyobbak már középiskolások, de hétvégén hazajárnak próbákra. A Csalogányt a vidék tánccsoportjainak vezetését felvállalt Simon Szabolcs szászrégeni tanár irányítja. A pedagógus korábban helyettesítő tanárként Üvegcsűrön testnevelést tanított, de az idei tanévtől megszűnt a posztja. Ennek ellenére a Csalogányért minden hétvégén elmegy a faluba. A gyerekek számos néptánctalálkozón vettek részt, és minden évben jelen vannak a vajdaszentiványi tánctáborban is, ahonnan rendszerint valamilyen új tánccal térnek haza. Most éppen a március 15-i ünnepségre készítenek elő táncjátékot, amelyet a magyar szabadság ünnepén Régenben mutatnak be. Természetesen Üvegcsűrön is megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharcról, de mivel a kultúrotthon felújítás alatt áll, az ünnepséget az iskolában tartják meg – tette hozá Szász Teréz. Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
